A szélén billegünk és túl nagy megkerülni vagy átugrani. A helyzet adott, hiába gondolják a tüntető-sztrájkoló tömegek vagy az ellenzék, hogy egy kormánybuktatással magától minden helyrejön. Természetesen nem kell szétkenni a felelősséget, azokat a lépéseket, halogatást, önámítást, amivel ide jutottunk, valamint az sem mindegy, hogyan próbáljuk kezelni a fennálló helyzetet, de ha nem szeretnénk beleesni, be kell temetni vagy hidat építeni rá, viszont bármilyen megoldási lehetőség pénzbe kerül. Egy esetleges kormányválság csak mélyítené a problémákat, a bizonytalanságot legalább annyira nem szeretik a piacok, mint a rosszhíreket, de a jelenleg tervezett megszorító intézkedések sem tűnnek megoldásnak.

Ma, június 25-én, amikor először megpróbáltam összefoglalni a gazdasági aktualitásokkal kapcsolatos gondolataim, még biztosnak tűnt, hogy a Valutaalapnak tett ígéretet, az állami fizetések 25%-os, valamint a nyugdíjak 15%-os csökkentését (és még számos kisebb, de húsba vágó intézkedést) sikerül valahogy mégis elfogadtatni a lakossággal. Délre kiderült, hogy az Alkotmánybíróság a nyugdíjakra vonatkozó részt alkotmányellenesnek ítélte, és most már arról szólnak a hírek, hogy az áfa és a jövedelemadó emelésére is sor fog kerülni.

A probléma rendkívül bonyolult, a lényege mégis az, hogy vissza kell bújni a takaró alá, a korábban felélt jövőt böjtölni kell (vagy sokak szerint az elherdáltat, ellopottat – van ebben nagy igazság, de populista húzás is, és az eddig bejelentett intézkedéscsomag nagyságrendileg még mindig nem fedezné a hiányt), bár mindenki hajlamos csak a saját fizetését, nyugdíját, étkezési és ajándékjegyét, kamatjövedelmét félteni, és más kárára szorítana meg. A csomag több eleme egyszerűen bosszantó, viszont vannak olyan lépések, amelyek annyira visszafogják a gazdaságot, hogy még ha sikerülne is rövid távon némi megtakarítást elérni vele, a gazdasági visszaeséssel járó károk jelentősebben ütnének vissza a jövőben.

A két legnagyobb tételből már csak a közalkalmazotti béralap, azon belül a fizetések csökkentése maradt. Ennek több szempontból sántít a kivitelezése. Általános vélekedés, hogy az 1,x millió embert/családot érintő jövedelemkiesés a fogyasztás visszaesésével jár, amely csökkenő adóbevételeket, csődbe menő vállalatokat jelenthet. A mostani tervek nem tesznek különbséget a közalkalmazottak és köztisztviselők között, holott az egészségügyi és tanügyi dolgozók eddig sem voltak túlfizetve. A bérük további faragásával ugyanakkor csak az a tendencia fog erősödni, amely az orvosok elvándorlásához vezet, vagy demotiválja a tanári pálya felé igyekvőket, amikor mindkét pálya emberhiánnyal küzd. Ugyanakkor a béralapcsökkenést a kormányzati szektor leépítésével is el lehetne érni, és talán az igazságosabb is lenne.

Rengeteg olyan hivatal, intézmény van, amely akár egészében megszüntethető vagy beolvasztható lenne egy másikba (hogy az elektronikussá tételéről, automatizálásáról ne is beszéljünk), de még azon állami szervezeteknél, ahová időnként el is jár az állampolgár, bosszantó dolgok tapasztalhatóak. Az elburjánzott bürokrácia, számtalan pult és ablak mellett a legismerősebb jelenség a közember számára az az alkalmazott, aki tíz társával végzi egyetlen ember munkáját a kávézás és pletykálás közötti szünetekben. Nem hatékony, idegesítő, nem ért a munkájához, mindemellett még nem is kedves. Persze számos örömteli kivétel is van, nekik is jót tenne, ha az ilyen alkalmazottak és hivatalaik például egyharmadával kezdenének inkább valamit a politikusok, a felszabaduló forrásokból jutna válságkezelésre, a tanárok fizetésének emelésére, de még a hatékony és ügyfélbarát hivatalnok is kaphatna megbecsülést és béremelést. Persze annak a néhány százezer esetleg utcán maradó társuknak végkielégítést és munkanélküli segélyt kell adni, mert az állami szektor után borzasztóan nehéz a versenyszférában helytállniuk, de nem lehetetlen. Biztosan jobb lenne, ha már csak ennél a problémánál tartanánk (ennek az elképzelésnek a létjogosultságát támasztja alá, ha az állami szektor lakossághoz viszonyított arányát összevetjük néhány európai országéval).

Természtesen a kérdéskör túl összetett, a következő hetekben még számos kapcsolódó témáról szót kell ejteni, például a nyugdíjrendszerről, állami és magánnyugdíj-pillérekről, a nyugdíjkorhatár emeléséről, az állami alkalmazottak versenyszférába való áthelyezési lehetőségeiről és az ottani esetleges inkompatibilitásukról és bármiről, ami még időközben felmerül. Addig is kísérjük figyelemmel, hogy végül milyen döntések fognak még születni, a héten újra Bukarestbe jönnek tárgyalni a nemzetközi pénzügyi szervezetek, és a kormánynak elő kell állnia az újabb tervekkel.