Gazdasági Monitor

 

A héten a Pénzügyminisztérium és a bankárok hadban álltak, teljesen eltérően értelmezvén az újonnan (július 1-től) bevezetendő kamatnyereség-adó számítását.[1] A Pénzügyminisztérium szerint a kamatnyereség a számlára kerüléskor keletkezik, tehát azon hosszabb futamidejű betétek esetén, amelyeknél a kamatot havonta írja jóvá a bank a betétes számláján, a júliust követő hónapok kamataira számolnák a 16%-ot, míg azon betéteknél, ahol a futamidő végén egy összegben kapja meg az ügyfél a kamatot, ott a teljes kamatösszegre számolnák az adót. A bankárok szerint viszont arányosítani kellene a levonandó adó értékét, vagyis a lekötéstől július 1-ig terjedő időszak mindenképp adómentes, azt követően viszont adózandó lenne (gazdaságilag, értelmileg ez a helyesebb elképzelés, szemben az elsőként felvázolt értelmezésbeli szőrszálhasogatással). Elsőre nem is tűnik nagynak a különbség, de egy sarkított példával szemléltetve már ijesztő: 10.000 lej egy évvel ezelőtti (2009. július 10-én) 10%-os éves kamatláb melletti lekötésekor (akkoriban még bőven voltak a piacon nagyobb kamatlábbal is ajánlatok) a kétféle számítás 4 lejes és 160 lejes eredményhez vezet fizetendő adóként, attól függően, hogy a 365 nap alatt vagy csak az utolsó 10 nap alatt keletkezett kamatot tesszük meg adóalapnak.

Végül szerdán (július 7-én) a Pénzügyminisztérium is megadta magát, a július elseje előtt keletkezett kamatok (függetlenül a számlára kerülés idejétől) semmiképpen nem lesznek megadóztatva.[2] Egy pillanatig fel is lélegezhettek a hosszabb futamidőre elkötelezett betétesek, viszont a lekötésen újonnan gondolkodókkal együtt új kérdőjellel találkoztak, a Nemzeti Bank és a Valutaalap ugyanaznap tette közzé a – banki szakemberek által már rögtön az áfaemelést követően prognosztizált – 8% körüli éves inflációs várakozásokat. Eszerint a lejes betétek 7% körüli vagy inkább alatti kamatlábait nézve már reálértéken negatív lesz – kamatadóval és anélkül is – év vége felé az elért hozam (amivel viszont a BNR kormányzója meg van elégedve),[3] ugyanakkor még mindig jobb és biztonságosabb a lekötött összeget békén hagyni (a betét feltörésével járó veszteségről nem is beszélve), mint kapkodni vagy a párnában tartani a válság és a megszorító intézkedések által még megkímélt szerény megtakarításokat.

Ha viszont lehetőség adódik a váltásra, rögtön nagy dilemma elé kerül a kisbefektető: fektethet euróba, hiszen alig egy hete röppentek fel a találgatások, hogy 5-6 lejig meg sem áll az árfolyam (a Nemzeti Bank igyekezett is minden spekulánst lehűteni és főleg az inflációt és az eurós hitellel rendelkezőket megnyugtatni),[4] majd a világpiaci hírek épp ellenkező várakozásokat lebegtettek meg,[5] de a részvénypiacok is hasonló hullámvasúton járnak. Felmerülő lehetőségként számításba jöhetnek a különböző, megbízható kötvényalapok, életbiztosítások vagy rövidebb távon inkább valamilyen likvidebb értékálló eszköz (például az arany, bár az árfolyamváltozása nehezen prognosztizálható, és vásárláskor/eladáskor is merülhetnek fel nem elhanyagolható tranzakciós költségek).

Az ingatlanpiac talpraállásának idejét legalább ilyen nehéz megjósolni, így – hacsak nem áll rendelkezésre véletlenül egy szimpatikus, tutibiztos és bombasikerrel kecsegtető üzleti terv – az egyik legbiztonságosabbnak tűnő megoldás a kivárás, az inflációval járó veszteséget éppen kiegyensúlyozó, rövidebb futamidőre szóló bankbetétben, kombinált/konzervatív befektetésekben pihentetni a szabad pénzeszközöket, amíg jobb lehetőség nem bukkanna fel.

Természetesen a politikusoktól ez ügyben is lehet tanulni, a szállítási minisztert például sem a bankbetétjének kamata, sem annak pénzneme nem aggasztja: „Van egy betétem euróban, de hagyom a fenébe. Jól van ott, nem kér enni, kis kamata is van, amit persze most az állam megadóz”[6] – nyilatkozta a 860.000 eurós összegről.

 

 

közgazdász, Marosvásárhely

 

 

---