HU  |   RO  

Világok vége


 

A maja kalendárium szerint a világvége borzalmasan, szívet gyönyörködtetően közel van. S már hogyne lenne szívet gyönyörködtető, hiszen annyiszor láttuk már filmen, meséltek róla látomások alapján, írtak róla tudósok, fikcionalisták, hogy márcsak a spektákulumért is megérné részt venni benne. Ezúttal mintha kissé más lenne a helyzet, mint korábban. Több a tudományos hárítás, nagyobb a jelenség mediatizációja. A Korunk februrári száma – azzal a meggyőződéssel, hogy ezúttal is elmarad majd a nagy esemény – annak jár utána, hogy milyen területei vannak a katasztrófákhoz való 2012-es viszonyulásunknak a katasztrófaturizmustól a katasztrófakommunikációig, a klímaváltozás médiadiskurzusaitól a népi látomáskultúráig.

 




Korunk totó: a januári forduló eredményei ( V. )

Könyv Albert Annamária életútjáról
A Korunk – Komp-Press kiadásában megjelent, Albert Annamária operaénekesnő életútját ismertető beszélgetőkönyv bemutatójóra kerül sor 2012. február 1-jén, szerdán 18 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5/1.).

1.2
Fazakas Barna kiállítása a Korunk Stúdiógalériában

Korunk totó: a decemberi forduló eredményei ( IV. )

A hitel vására
„A hit Istentől vagyon, a hitel az embertől”, idézi szerzőnk (Gábor Csilla) az egyházi írót, s ezzel máris adott a kérdés: mi hát valójában a hitel? „A hitel tágosb értelemben tudniillik: hinni és hihetni egymásnak” – írta Széchenyi István 1830-ban megjelent, reform-gondolatait összefoglaló nevezetes munkájában. A Korunk januári száma olyan írásokat tartalmaz, amelyek variációk-értelmezések erre a témára.

A Magyar Naplóról
A folyóirat bemutatása

Könyv Bisztrai Mária életútjáról
December 16-án, pénteken, 18 órától az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában bemutatásra kerül Bisztrai Mária színművésznő életútját ismertető beszélgetőkönyv.

Inkább ugrok egy hátraszaltót
Somogyi Réka kiállítása a Korunk Stúdiógalériában

Korunk-könyvújdonságok adventi seregszemléje